Sokan kértétek, hogy véleményezzem a napokban az egyik hazai babás portálon megjelent cikket arról, miszerint a sírni hagyás nem is okoz károkat sem a viselkedésfejlődésben, sem a szülő-gyermek kötődésben. A magyar oldal által alapul használt, egy külföldi bulvároldalon megjelent cikk (www.brightside.me) egy 2020-as kutatásra hivatkozik, közismert nevén a Bilgin & Wolke tanulmányra.
Előre szeretném leszögezni, hogy nem azért tartom fontosnak, hogy a sírni hagyós alvástréningekkel és az önnyugtatás promótálásával leszámoljon a társadalmunk, mert ez a szubjektív véleményem és meggyőződésem, hanem azért, mert a legújabb neurológiai és pszichológiai kutatások objektíven bebizonyították, hogy kijavíthatatlan károkat okoz a tudatos és alvástréningezés során használt sírni hagyás.
Szóval miről is szól az említett kutatás, amelyet a nemzetközi média félreértelmezve, kontextusból kiemelve felkapott tavaly ősszel, és ami most elért hazánkba is:
- 178 csecsemőt vizsgáltak, akik közül 73 extrém koraszülött vagy kis súllyal született csecsemő volt
- A kutatás célja NEM az volt, hogy bebizonyítsa, hogy a tudatos sírni hagyás nem káros
- Összességében a tanulmány célja az volt, hogy felderítse, hogy a kora csecsemőkorban történő sírás gyakorisága és a totyogókori sírósság között van-e összefüggés, nem pedig „validálni” a Cry-it-out (sírni hagyás) módszerét. A sírás nem az alvás kontextusában lett vizsgálva.
- A szülőket megkérdezték, hogy hagyták-e a 0, 3, 6 hónapos korú csecsemőjüket sírni és milyen gyakorisággal, választhattak a soha, egyszer, néhány alkalommal és gyakran között.
- Nem világos, hogy mit jelent a kutatásban a „néhány alkalommal” és a „gyakran”, és mennyi ideig tartott a sírás, amikor a csecsemők sírtak. Az sem világos, hogy a baba miért sírt: például egy autóülésben egy elkerülhetetlen autóút során? Vagy miközben anyuka épp a forró sütőből vett ki valamit, esetleg WC-n volt? Vagy alvástréning alatt, a gyermek igényeit szándékosan és irányítottan ignorálva hagyták hosszan sírni (Ferber szerint akár 45 perc is belefér, no comment). Ez nagyon fontos hiányzó részlet.
- A kutatásban résztvevő szülők 63%-a soha nem hagyta sírni újszülöttjét, míg 6 hónapos korára 52% -uk hagyta sírni néhányszor, 18 hónapos korában pedig a szülők 31% -a hagyta sírni a gyermekét. A tanulmány megállapította, hogy azok a csecsemők, akiket néhány alkalommal sírni hagytak az újszülött időszakban, 18 hónapos korukban kevesebbet sírtak.
- Nem kell statisztikusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, hogy ha a szülők 63%-a soha nem hagyta sírni a babáját és csak 52%-uk hagyta néhányszor sírni, akkor mekkora a minta, akiknél a sírni hagyást egyáltalán vizsgálni tudták, és vajon mennyire reprezentatív ilyen kis elemszámmal a kutatás. Semennyire.
A kutatás valójában azt a konklúziót tartalmazza, hogy az adaptív és intuitív nevelés ajánlott.
A vizsgálat nem mérte a kortizol szintet, ami a stresszhormon, és akkor is termelődik, mikor nem sír a gyermek, de stressz alatt áll. Pl. azok a gyerekek, akik éjjel az alvástréning következtében nem sírnak, mert tudják, hogy úgysem kapnak segítséget, ugyanúgy ébrednek, és csendben vannak ugyan, de a kortizol szintjük jelentősen emelkedik, illetve hosszútávon is magasabb átlagos kortizol szint figyelhető meg ezeknél a gyerekeknél, a kortizol pedig köztudottan egészségkárosító hatású.
Semmit nem tudunk a gyermekek jelleméről, viselkedéséről, szokásairól, adottságairól, holott nem almát az almával hasonlítunk, mikor két gyermeket hasonlítunk össze.
Aggasztó, hogy ezt a kutatást kiemelve a kontextusából, egy teljesen más téma validálására, félreértelmezve felkapta a média, és azóta – holott még maga Bilgin és Wolke is igyekezett rendbe tenni ezt – így kering az interneten és még majd egy évvel később is megjelenik egy babás weboldalon tényként tálalva egy teljesen félreértelmezett tanulmányt.
